Boldog új évet kíván az Emírségek az elfogadás jegyében

Talán az arab országokról nem a tolerancia az első szó, ami eszünkbe jut, pedig az Egyesült Arab Emírségek pont ellenpélda erre. Évek óta fontos lépéseket tesznek a békés és elfogadó multikulturális együttélésért, 2018-ban pedig az ország elnöke, Shaikh Khalifa 2019-et a tolerancia évévé kiáltott ki.

Az Emírségekben számos különböző kultúra, vallás találkozik. Egy 2005-ös felmérés szerint az ország lakosságának 76% muszlim – ez a hivatalos vallás -, a keresztények 12,6%, a hinduk 6,6%, a buddhisták 2%-kal képviseltetik magukat. Emellett az ország lakóinak 89%-a nem állampolgár. Több mint 200 különböző országból érkeznek ide a kivándorlók, legtöbben Dél- és Délkelet-Ázsiából, de sok európai, észak-amerikai és közel keleti állampolgár is az Emírségeket választja új otthonául. Ezek miatt nem csoda, hogy kiemelt figyelmet élvez a békés együttélés, az elfogadás és tolerancia az országban. A friss rendelkezés nem példa nélküli: az Emírségek volt az első ország, aki 2016-ban külön minisztériumot és minisztert állított a toleranciának. E szerv szervezésében olyan kezdeményezések láttak már napvilágot az országban, mint a Tolerancia hete, az UAE Tolerancia Center és a Tolerancia Felelősség Program.

Sheikh Zayed

A 2018-as évet az ország alapító atyjának, Shaikh Zayednek dedikálták, és az idei választás is közel áll hozzá. A néhai elnök fia, a jelenlegi elnök, Shaikh Khalifa apja legfőbb örökségének a tolerancia elvét és tanítását tartja, az ő emlékének szeretne tisztelegni azzal, hogy 2019-et ennek szenteli.

A tolerancia öt pillére

A Tolerancia Éve öt pillérre fog fókuszálni.

  • Az első ezek közül a tolerancia értékének elmélyítése, a különböző kultúrák együttélése és ezen tanítások átadása a fiatalabb generációnak.
  • A második pillér az Emírségek egészét szeretné a világ tolerancia fővárosává tenni, ezáltal globálisan javítani a párbeszédet a civilizációk és kultúrák között.
  • A harmadik pillér a multikulturális programok szervezése és az elfogadó közösségek kialakítása lesz.
  • A negyedik pillér olyan törvényhozói célokat tűz ki, amik hozzájárulnak a kulturális és vallási toleranciához.
  • Végül az ötödik pillér a média felületeit vonja be, hogy ezeken keresztül hirdesse az együttélés és tolerancia eszméit.

Őfelsége Shaikh Mohammed, Dubai uralkodója és az Emírségek miniszterelnöke szintén csatlakozott az elnök célkitűzéseihez, és Twitter bejegyzésében írta le, hogy országának kulcsszerepe van abban, hogy az egész világnak utat mutasson a tolerancia kérdésében. Jól példázza elhatározásuk szilárdságát, hogy 2019 februárjában Ferenc pápa Abu Dhabiba fog látogatni, hogy pápai misét adjon – pápa még nem tartott misét az Arab-félszigeten ezelőtt. Ez a történelmi esemény több százezer katolikus hívőt fog az országba vonzani. Ezután a pápa meglátogatja a Shaikh Zayed mecsetet is, ahol magánmegbeszélést tart a muszlim Vének Tanácsával.

tolerance01