A világ leghosszabb drótkötélpályája Ras Al Khaimah-ban

Az Egyesült Arab Emírségekben, a Dubai Marina-ban van a világ legmeredekebb, leggyorsabb és leghosszabb városi drótkötélpályája (zipline). És most ehhez hozzáadhatjuk a világ leghosszabb drótkötélpályáját amely Ras Al Khaimah-ban található és most nyílt meg.

Az első ember, aki felavatta, nem más, mint Sheikh Saud Bin Saqr Al Qasimi, Ras Al Khaimah uralkodója.

A 2,83 kilométer hosszú pálya a Jebel Jais hegységben, 1680 méter magasan indul, vagyis elég elképesztő magasságban.

Bárki kipróbálhatja, aki 45-120 kg között van és legalább 120 cm magas. Az ára Dhs650

És hogy pontosan mi történik?

Amikor a Dubai-tól egy órára lévő Jebel Jais-ba érkezünk, megkapjuk a felszerelésünket és a biztonsági eligazítást. Utána felmegyünk a start helyre, ami úgy néz ki, mint egy hatalmas sólyom, 1680 méterrel a tengerszint felett. Majd beszíjaznak és már repülhetünk is, mint Superman!

Zipline platform at Jebel Jais

A pálya két részből áll. Az első 2,83 km hosszú út alatt 120 km/órás sebességet is elérhetünk. És ez még nem minden, mert van egy felfüggesztett állomás is, 80 méterrel a felszín felett, amelynek átlátszó a padlója. Ide érkezünk meg először, lehet fotózkodni, mielőtt továbbindulunk az út második, 1 km hosszú részére. Így jutunk vissza a hegy aljába.

A végállomáson aztán kapunk egy bizonyítványt arról, hogy lecsúsztunk, egy fotót és rövid ideig még egy Go Pro film is a mienk lehet.

Forrás: whatson.ae