Jazirat Al Hamra: ijesztő kísértetváros vagy történelmi emlékmű?
Ha az Emírségekben járva besokalltunk a sok „leg”-től, a modern csillogástól és a színes-szagos metropolita pezsgéstől, vegyük az irányt Jazirat Al Hamra felé. Ezt a vörös homok lepte romvárost belengi a történelem atmoszférája, az olaj előtti Perzsa-öböl hangulata. Naplemente előtt azért távozzunk: állítólag kísértetek és dzsinnek veszik át éjszaka az uralmat!
Ras al-Khaimah egyike a hét emírségnek, ami az Egyesült Arab Emírségeket alkotja. A Musandam félszigeten helyezkedik – ez a terület volt egyébként a hírhedt Kalóz Part fő központja is évszázadokkal korábban. Itt, a tengerparton található Jazirat Al Hamra városa, azaz inkább mindaz, ami maradt belőle. A kisváros neve vörös szigetet jelent, nem véletlenül: a tengerparton itt vörös homok található, ez a finom por az, ami most belepi a kihalt utcákat szegélyező romos házakat.
Történelem
Jazirat Al Hamrát a 14. században építette három helyi törzs, köztük az uralkodó za’ab törzs. 1830-ban körülbelül 4000 lakosa volt, legtöbbjük gyöngyhalászként kereste kenyerét. A következő századra már csak körülbelül 2000-en laktak itt, és ekkor a hatvanas években következett be a fordulat a város életében. Ennek oka vitatott, egyesek szerint az itt lakozó kísértetek, mások szerinti törzsi viták vezettek a tömeges elvándorláshoz. A legvalószínűbb magyarázat viszont az, hogy az olajipar
robbanásával Jazirat lakói azért hagyták el otthonaikat, hogy Abu Dhabiban találják meg szerencséjüket. Sokan még azzal sem törődtek, hogy személyes tárgyaikat magukkal vigyék: kisebb dísztárgyak, párnák hevernék ma, 50 évvel később a házak előtt.
Mai látkép
A korallkőből épített és sárral tapasztott házak tetejét pálmalevelek fedik – igen, Dubaiból érkezve talán meglepő, de az Arab-félsziget építészete nem mindig üveg és acél felhőkarcolókból állt. Mecset, széltornyok, egy piactér és fahajók maradványai – ez a gyöngyhalász falu is bizonyítja, milyen gazdag a vidék történelme és kultúrája. Pedig Jazirat Al Hamrát még nem fedezte fel magának a turizmus: itt nem kell jegyet vennünk, hogy bejárjuk az utcákat, nincsenek idegenvezetők vagy táblák, amiktől
megtudhatnánk a pontos adatokat. Talán pont ez a szabadság teszi olyan romantikussá és egyben kissé ijesztővé is a várost. A nyitott, félig elkorhadt faajtókon, üres ablakkereteken keresztül belátunk otthonokba, ahol sokszor még a bútorzat is áll. Nem csoda, ha illetlennek érezzük a bámészkodást, ha betolakodónak érezzük magunkat. Az sem meglepő, miért terjed az a legenda, hogy szellemek laknak errefelé: dzsinnekről mesélnek ezek, akik az éj leple alatt jönnek elő. Talán csak a múlt kísért itt, ahol az emberi alkotás és a természet ereje találkozik.
Jazirat jövője
Ahogy egyre több élménybeszámoló és fotó születik erről az egyelőre kevés útikönyv által jegyzett látnivalóról, egyre több emberben merül fel a kérdés: mi lesz a történelmi jelentőségű hely sorsa? Jazirat Al Hamra egy napra egy évben így is megtelik élettel: volt lakosok gyűlnek össze és rendeznek ünnepséget 2012 óta egyszer egy évben, a múlt és a város előtt tisztelegve. Ők azok, akik a piacteret és egyes házakat elkezdtek felújítani – valószínűleg az ő áldozatos munkájuknak lesz majd köszönhető az is, ha a kisvárost elkezdik helyreállítani, illetve megadni neki a kultúrája alapján őt illető tiszteletet.
