Mire jók a víziók? Egy kedves utasunk cikke Dubairól
Dubaiban található a világ legmagasabb épülete, legnagyobb bevásárlóközpontja, itt épül a világ legnagyobb tengerparti beruházása. Könnyű nekik, hiszen ott az olaj – gondoltam. Csakhogy az Egyesült Arab Emirátusokat alkotó hét emírség nagyrészt önálló gazdálkodással rendelkezik, amelyek közül Dubaiban a bevételek kevesebb, mint 7%-a származik az olajhoz és a gázhoz kötődő ágazatokból. Ráadásul a 60-as években találták meg a térségben az olajat, a város tudatos fejlesztése pedig már az 50-es években elkezdődött. Mi lehet akkor a titok? A helyiek szerint a Dubait vezető Al Maktoum család sejkjeinek víziói.
A tengerből benyúló, folyó-szerű hosszúkás öböl, a Creek partján lévő városkát még a 20. század közepén is csak körülbelül húszezren lakták, a fűszer- és aranypiacáról volt ismert, a lakosság többi részét pedig a sivatagban vándorló beduinok alkották.
A Perzsa-öböl partján fekvő dubai kikötőben valójában mindig is volt élet és a kereskedelemből származó előnyök kihasználására is tettek intézkedéseket már az 1800-as években. A helyiek szerint azonban akkor történt az áttörés, amikor ötvenes években Rashid bin Saeed Al Maktoum sejk egy angliai látogatása során elhatározta, hogy az akkor még elektromos árammal és telefonkábelekkel nem rendelkező Dubaiból Londonhoz hasonló léptékű metropoliszt csinál. A növekedés ekkor megállíthatatlanul elkezdődött, Dubaiban most több, mint 2 millióan élnek, tavaly 4%-ot növekedett a GDP. Az egykori sejket és fiát, Dubai jelenlegi vezetőjét, Mohammed bin Rashid Al Maktoum-ot pedig a helyiek úgy tisztelik, mint akiknek a hihetetlen ütemű fejlődést és a jólétet köszönhetik.
Vajon tényleg elég egy erős vízió ekkora változáshoz?
Az álmokat mindenesetre szisztematikus építkezés követte. Az első mérföldkőnek azt tekintik, amikor 1950-ben Rashid bin Saeed Al Maktoum sejk kikotortatta és bővítette a Creek-et. Az öböl ekkorra ugyanis annyira megtelt iszappal, hogy tevékkel is át lehetett kelni rajta. Ez a térség legköltségesebb beruházása volt akkor, 400.000 dollár kuvaiti kölcsönre volt szükség hozzá, ám megszilárdította a város kereskedelmi és logisztikai pozícióját. Ezt követően közigazgatási intézményeket létesítettek, létrehozták az elektromos- és a vízhálózatot, repülőteret és úthálózatot építettek. Az olajat a 60-as években találták meg itt, ekkor Dubai és a szintén nagy terveket dédelgető olaj-lelőhely Abu Dhabi egyesítették emírségeiket, mert belátták, hogy csak így foglalhatják el a világban megálmodott pozíciójukat. 1971-ben pedig 7 emírség összefogásával létrejött az Egyesült Arab Emirátusok, azonban az egyes emírségek máig viszonylag autonóm egységek.
Az olaj nem volt nagy mennyiségű és nagyon meghatározó a város gazdasági szerkezetében, napjainkban sem az. Valószínűleg épp ez adott szárnyat a város fejlődésének, hiszen Dubai szerencsés módon jutott bevételekhez, ugyanakkor világos volt, hogy ez a helyzet nem fog örökké tartani, tehát megtérülő befektetésekre van szükség. Az olajban bővelkedő Abu Dhabi pedig sokáig nagyjából 10 év lemaradásban volt (többek szerint van, ma is) Dubai fejlettségéhez képest, hiszen nem szorult a többi ágazat fejlesztésére.
Azonban még az Al Maktoum családot mélységesen tisztelő helyiek is értetlenül figyelték, amikor az 1970-es években a hatalmas Jebel Ali kikötőt a sivatag szélén, a várostól 45 km-re kezdték építeni. Akár tudatos várostervezési koncepciónak, akár merész víziónak értelmezzük ezt, az biztos, hogy a mára egybeépült kikötő és város szinte útban vannak egymásnak.
A siker egyik záloga szakemberek szerint is az ún. Szabad Kereskedelmi Övezetek (Free Zones) létrehozása volt, ezek szintén a 70-es években jöttek létre. Itt külföldiek helyi állampolgár tulajdonrészesedése nélkül is alapíthatnak cégeket, melyek adómentességet élveznek, cserébe közvetlenül nem értékesíthetnek a helyi piacokon. Manapság is sokat hallani a városban a Rashid bin Saeed Al Maktoum sejknek tulajdonított mondatot: ami jó a kereskedőknek, az jó Dubainak.
Mindennek köszönhetően megtízszereződött a lakosság a 80-as évek elejére, tehát rengeteg lakóház építésére is szükség volt. A 80-as és 90-es években folytatódtak az építkezések, megalakult az Emirates Airlines, szállodák, rekreációs és sportlétesítmények alakultak, fellendült a turizmus. Újabb gáz- és olajlelőhelyek bukkantak fel. 2002-től gombamód kezdtek szaporodni a szállodák és új felhőkarcolók, amikor kijelentették, hogy az egyébként is adóparadicsomnak számító városban külföldieknek is engedélyezik az ingatlantulajdont.
Aztán a gazdasági válság itt is erősen érződött, hiszen épp a húzóágazatokat (a kereskedelmet és a turizmust) érintette legérzékenyebben. A világ legmagasabb épületének, a Burj Khalifának például azért kell Abu Dhabi uralkodójának (Khalifa bin Zayed Al-Nahyan) nevét viselnie, mert az innen kapott kölcsön segítségével sikerült befejezni az építkezést.
Dubait az emírségek és a Perzsa-öböl legliberálisabb helyének tartják, annak ellenére, hogy korántsem demokratikus a berendezkedése. Lakosságának csak 10-15%-a helyi arab, multikulturális város, ahol nem számít, ki honnan jött. Az iszlám vallás öltözködési szabályai is viszonylag lazán értelmezhetők itt. Bizonyára hozzájárul ez a nyitottság a fejlődéshez, valamint egyesek szerint a családi alapon történő vezetői utódlás is jót tesz az emírségnek, mert mindenki egy irányba húz, a sejkek elődeik elképzeléseit viszik tovább.
Nem tudjuk, mi lett volna, ha nem találnak olajat Dubaiban, vagy a sejk nem álmodik a legek városáról. A jelek szerint a város kezd kilábalni a válságból, hiszen most is nagy beruházások építkezései láthatók mindenütt, ugyanakkor arról is hallani, hogy számos luxus villa áll még üresen. Nagyot álmodni nem elég, de víziók nélkül valószínűleg nem tartanának itt – a világ pedig kíváncsian figyeli, hogy hol a határ.
http://www.humanrobot.hu/ Szabó Angi