Az arab világ kulturális fővárosa: Sharjah
Amikor az Egyesült Arab Emírségek jutnak eszünkbe, sokszor csak Dubaira és Abu-Dhabira gondolunk, és hajlamosak vagyunk elfeledkezni a másik öt emírségről, amik az uniót alkotják. Ha bővítenénk ismereteinket az országról, a következő város a sorban mindenképp Sharjah legyen, az arab világ kulturális fővárosa.
A harmadik legnagyobb város az Egyesült Arab Emírségekben, ami az azonos nevű emírségben fekszik és Dubai északi szomszédja. A város mintegy 235 négyzetkilométernyi területen fekszik és 2015-ben 1,4 millió fő lakta. Az Al-Qasimi dinasztia uralkodik itt, akikről azt állítják, hogy egyenesen Mohamed próféta leszármazottjai. Sharjah mellett egyébként az Al-Qasimik uralkodnak Ras Al Khaimah (RAK) emírségben is. Sharjahban Őfelsége dr. Sultan bin Muhammad Al-Qasimi sejk, azaz III. Sultan sejk uralkodik már 1972 óta – eltekintve egy rövid, 6 napos periódustól, amikor saját testvére kísérelt meg ellene puccsot végrehajtani.
Egy kis történelem
Már több mint 5000 éve bizonyítottan éltek Sharjah területén és mindig is gazdag régióként tartották számon. Magát a várost 1727 körül alapította és függetlenítette a Qawasim klán. A 19. században csatlakoztak oszmán törökök ellen létrejött, britekkel kötött szövetséghez. A 20. század elején nagy területi növekedés zajlott le és már körülbelül 15 ezer fő lakott Sharjahban. 1971-ben az első hat emírség között csatlakoztak az Egyesült Arab Emírségekhez.
Sharjah-i hétköznapok
Manapság az ipar és a kultúra köré szerveződik Sharjah élete: természetesen az olajipar is jelen van, azonban nagy hangsúlyt fektetnek a kultúra, elsősorban az arab kultúra tiszteletére is. Déli szomszédjaival ellentétben Sharjahban nem árulnak a hotelekben és éttermekben sem alkoholt, sőt, speciális alkoholengedély birtoklása nélkül tilos szeszes italt fogyasztani. Ezért a várost előszeretettel látogatják iszlám turisták is. A többi iszlám szokás tisztelete is erős: napi ötször szólítják imára a híveket a minaretekből, és rengeteg mecset található a városban – ezek közül a legimpozánsabb a fehéren tündöklő óriási Al Noor mecset. Sharjahban a hétvége péntek-szombatra esik 2006 óta: kompromisszum ez a muszlimok számára szent péntek és a klasszikus nyugati hétvége között.
A kultúra fővárosa
1998-ban adta az UNESCO Sharjahnak az arab világ kulturális fővárosa megtisztelő címet. A város valóban kiérdemelte ezt: folyamatosan arra törekszik, hogy a modern vívmányokat az arab hagyományokkal ötvözze. Ezt Sharjahban járva lépten-nyomon megtapasztalhatjuk. A University City lenyűgöző kapui, az egyetem épülete és az ezeket körülvevő pompás kert rögtön az Ezeregyéjszaka meséit juttathatja eszünkbe. Az Al Majaz vízparti panorámája viszont egy pezsgő nagyváros képét mutatja modern felhőkarcolóival és számos látványos fény- és hangjátékával, kikapcsolódást biztosító programjával. Ha erre járunk, ne hagyjuk ki a Khalid lagúnán található Al Noor szigetet se, ami kiváló családi programnak is. Az itt található pillangóház már önmagában építészeti remekmű, a benne található számtalan színes lepke pedig felejthetetlen élményt kínál. Az irodalmi pavilon tökéletes helyszín feltöltődni és inspirálódni – külön szerencse, ha épp az éves mesefesztivál idején járunk erre, amikor a meséket és mítoszokat angol és arab nyelven egyaránt ünneplik.
A kultúra ünneplése nem merül ki ennyiben. Sharjahban számos értékes múzeumot találhatunk: tengerészeti, szépművészeti, történelmi, kalligráfiai és iszlám múzeum, ahogy a tradícionális souq-ok, azaz arab piacok is helyet kapnak.
Sharjah még közel sem olyan felkapott és nyüzsgő, mint Dubai és Abu-Dhabi, de mégis, vagy éppen ezért ideális célpont, ha utazásunk során egy modern, azonban a hagyományokat híven őrző arab várost látogatnánk meg.