Így ünnepeld a tavaszt Dubaiban

Aki azt hiszi, hogy a sivatagi klímán nincsenek évszakok, pláne nincs gyönyörű virágzás, az még biztosan nem járt a Dubai Miracle Gardenben, vagy a számos más üdítő oázisban, ami a városban található.

Bár az egész évben kellemes – csak nyáron igen forró – időjárás mellett Dubaiban nem várják olyan áhítattal a természet újjáéledését, mint mi, azért ha arra járunk, érdemes időt szakítanunk egy virágos kirándulásra.

Dubai Miracle Garden

Erre a legjobb hely a városban a Dubai Miracle Garden, ami novembertől májusig 72 000 négyzetméteren várja a virágok szerelmeseit. Esélyes, hogy itt még az is beléjük szeret, aki eddig nem tette, hiszen ki tud ellenállni több mint 150 millió illatozó, színes növénynek?

Így ünnepeld a tavaszt Dubaiban

A park 2013 Valentin napja óta várja a látogatókat, nem pusztán rétnyi virágokkal. Számos látványosságot is készítettek, kettő közülük Guinness rekordot is ért: 2013-ban a legnagyobb függőleges kert, 2016-ban a világ legnagyobb virágszobra nyerte el a címet, ami egy Airbus A380-ast formázott – életnagyságban. Tavaly a legmagasabb virágszobor is itt állt: egy 18 méter magas Mickey egér, de alig törpült el mellette Dodó kacsa, Goofy és más Disney karakterek szobra. Minden évben más témában készítenek látványosságokat a Miracle Gardenben, így akár évente (többször) újra meglátogathatjuk, nem fogunk ráunni!

Dubai Pillangókert

Közvetlenül a Miracle Garden mellett található a Dubai Butterfly Garden, úgyhogy érdemes a két programot összekötni. A csupán pár éve megnyitott park nem kevésbé lenyűgöző, mint virágokra fókuszáló szomszédja. Több mint 26 féle pillangó 15000 egyede található meg itt, ami Dubai első beltéri pillangó kertje, és a világ legnagyobbja. Figyelem, a park péntekenként zárva van, de a többi napon 9-től 6-ig látogatható – a körülöttünk röpködő lepkék garantáltan elvarázsolnak majd!

Így ünnepeld a tavaszt Dubaiban

Raffles Botanical Garden

Ha a millió színes virág és pillangó után egy kicsit nyugodtabb környezetben, de mégis a zöldellő természetben pihennénk, válasszuk a Raffles Botanikus kertet! A Wafi Mall közelében elhelyezkedő kert visszarepít minket az egyiptomi időkbe. Az illatos petúniák és bársonyvirágok között sétálva igazi feltöltődésben lehet részünk – ezt fokozza a számos spa szolgáltatás, amiket szintén igénybe vehetünk!

Így ünnepeld a tavaszt Dubaiban

Dubai Garden Glow

Különösen este, sötétedés után érdemes a Dubai Garden Glow-t meglátogatni. Bár nem a hagyományos értelemben van tele növényekkel, mégis kápráztató látvány: világító szobrok, installációk egész serege vár minket, különböző témákban! Színes virágok, erdők, világító szafari állatokkal és vicces bogarakkal, vízi világ… Gyerekekkel is tökéletes program, a kisfiúknak külön kedvez a dinoszaurusz park részleg, ha pedig a dubai melegből van elegünk, válasszuk a jégparkot! A jégszobrokat „természetes” közegükben, -7-8 fokon csodálhatjuk meg!

Így ünnepeld a tavaszt Dubaiban